„Donde Attila va, no
crece ni la hierba.” Így tartják a spanyolok. És hát meg is jöttek a magyarok,
mind a 34-en. (Köztük három Attila: nagy a veszély a spanyol fűnek.) Aznap
havas eső esett a tiszteletükre, hogy otthon érezzék magukat. Kicsit kellett
kutyagolniuk a sötét utcán a hotelig, mert a busz nem mehet be a belvárosba, de
legalább a város legszebb részein mentek, például a házunk előtt. Ma reggel
megnéztem: nem pusztult ki a fű, amerre jártak. (A spanyol történelem számon
tartja, hogy Attila, a hun, - spanyolul ejtve ’Átila, el un’ - eljött
Spanyolországba körülnézni. Egyesek szerint nem dúlt, csak megnézte a vidéket,
megfordult és hazament. A fenti mondás azonban nem ezt bizonyítja. És minden
gyerek ismeri Attila nevét, úgyhogy mély nyomokat hagyhatott.)
 |
| Óriási halom olíva gallyat tüzeltek el |
Kedden itt az olívaszüret végét ünnepelték: a tereken nagy
halom olívaágból rakott tüzet álltak körül a melegedő nézelődők, és churros-t
ettek csokoládéval. A tél talán leghidegebb napja volt – jól esett a tűz. A
churrosszal jól összeolajoztuk a kabátunkat, a csokit (forró csoki pohárban,
abba kéne mártogatni az olajban sütött kukacfánkot) csak otthon engedtem
kibontani. Úgy látszik, ez a tüzezés minden városban van, csak mindenütt más ürügyre
támaszkodva. Mindenesetre jó nagy tűz kell, és egyszerre több helyen.
A magyarok a hotelben még sokáig örültek a megérkezésnek,
mert Guszti csak hajnalban került elő, de nem unatkoztam: Sebastian egy 135
slide-os perezentációval lepett meg, amit a magyar vendégek természetesen
jobban értenének, ha az ő nyelvükön lenne megírva – egész éjjeles munka lett
volna, de csak a felével végeztem. Ember legyen a talpán, aki konszekutív
tolmácsolással ennyit elmond – legyen neki elég 70.
Az első igazi napjukon a magyarokat az ASODECO irodában
fogadták, Sebastian tartotta őket szóval egész délelőtt. Délután projekteket
látogattak – este filmre veszem a tapasztalataikat. Érdekes a csoportdinamika,
megint van egy „bájunc” a csapatban, aki minden mondat után el akarja mondani,
hogy nálunk ez hogy van, épp elég megfékezni. És olyan is akad, aki a plenáris
alatt mindenáron wi-fizne, még jó, hogy vonalas net van az ASODECO-ban,
figyeljen inkább. Hihetetlen, de az egyik résztvevő komolyan gondolta, hogy
elmegy Madridba focimeccsre. Guszti teljesen szétdolgozza magát, fordít és ha a
tolmács fordít, akkor helyesbít, meg megértet és megmagyaráz ( a hallgatóságnak
is fárasztó néha) - mire elmegy majd a magyaráradat, ki fog feküdni, előre
látom. Nagyjából tízszeres energiát rak bele, mint amit a résztvevők
lelkesedése megérdemelne. (Ő nem így
látja.) Csak annyira akarja, hogy mindenki megértse, hogy másképp is lehet. Hogy nem kéne mindent elfogadnunk úgy, ahogy
odaföntről odakínálják.
 |
| A sok-sok magyar |
Ábel beilleszkedett az oviban. Ma mikor érte mentem, még
visszaszaladt két kisfiút megölelni, akik nagy hangon kiabáltak utána. Annyira
aranyos ez a spanyol szokás, ahogy a fiúk megölelik egymást búcsúzáskor. De
akkor is ám, ha csak egy órát fociztak együtt ismeretlenül a téren. A búcsúzás,
az kérem, búcsúzás. (Olyan is volt, hogy a búcsú után a két kisfiú a tér két
ellentétes sarkából a kezéből formált tölcsérrel hangosítva kérdezte meg
egymástól, hogy hogy hívják a másikat, mert a nagy játék közben elfelejtették
ezt az apró részletet tisztázni. Ezt a Juan Pablo nevű kisfiút azóta is
keressük. Guszti kiplakátolta azon a téren, hogy ha Juan Pablo erre jár, az
apukája hívja fel őt és menjenek együtt focizni vagy játszani a fiúk. Kicsit
bajos az ügy, mert Juan Pablo 5 évesnek mondta magát, tehát ő maga még nem
olvas….)
 |
| Kedves Juan Pablo... |
Amúgy nem ment egészen zökkenőmentesen ez az ovikezdés (volt
minden, sírás, elkésés, stb.), de Marie Carmen zseniálisan kezeli a helyzetet.
Ábelt egy dadogós kisfiú mellé ültette, aki nagy szeretettel tanítgatott
valakit, aki még nála is rosszabbul beszél. Eleinte nem volt problémamentes a
mosdóra menés (sajnos kéredzkedni kell), és amikor megértették, meg bevitték
szegénykét egy olyan mosdóba, ahol „olyan apapisiltetők” voltak, és hát nem
érte fel…L)
De mostmár egy csapat fiú együtt megy a szünetben és van kisebb wc is. Aztán Seňora
Marie Carmen megkért, hogy küldjünk neki fotókat Magyarországról, meg a
házunkról, hogy a gyerekek lássák, hogy Ábel nem a holdról jött, és Guszti
készített egy ppt-t a falunkról, a virágokról, a hozzánk szegődött kóbor
macskáról (vajon éle-e még?), és nagy sikert aratott. De Ábel szerint a
befagyott Balaton volt a legklasszabb, az mindenkinek nagyon tetszett
(korcsolyázós képet rakott bele.) Amikor meg legózás közben ilyeneket mondott
itthon, hogy „waát is jáour náém”, akkor hátraléptem kettőt – kiderült, hogy
angolórájuk volt. Minden eddigi igyekezetem, hogy Chris és Pálma (Ábel tapolcai
angol tanító nénije) gyönyörű kiejtése maradjon meg benne, dugába dőlt –
egyetlen óra elég volt hozzá, hogy olyan borzalmasan ejtse az angol szavakat,
ahogy minden spanyol. Na mindegy, majd otthon kinevelem belőle. Azóta igyekszem
nem megkérdezni, hogy mit tanultak angolon, hogy minél kevesebbet ismételgesse.
 |
| A balatoniak a vacsoránál |
És ma először mentem teljesen egyedül autóval Santistebanba.
És vissza. Ez azért nem kis dolog, mert nem az én autómmal vagyunk, mert a
belváros utcái pontosan 10 cm-rel szélesebbek az autónál (szerencsére
egyirányúak), és mert az a 30
km Santisteban-ig csupa szerpentin, és olívabogyót
szüretelő traktorokat kell kerülgetni…
Visszatérek a fordításhoz, a holnapi 70 dia segítségért
kiállt. Ennyit igazán megérdemelnek tőlem is a hunok.
 |
| Halvacsora |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése