A nagy utazás: Csendes napok, avagy hol a templomkulcs?

Csendesen telnek a napjaink, mert Guszti elutazott Burgosba. Az ottani csoportot értékeli éppen a cordobai egyetem csapata, azt vizsgálja meg participatívan.

Én meg közben próbálok minél többet megtudni az itteni munkáról. Tegnap Santistebanban voltam, egyik megbeszélés a másik után – nagyon érdekes volt. A „Territorio Museo” projekt most jutott oda, hogy minden településnek csináljanak egy brossúrát, először ezt beszélték meg a grafikus vállalkozóval és a tartalmat összerakó fiatalemberrel.

Ólomüveg templomablak.

Jót derültek rajtam, aki két térképpel a táskámban közlekedek 3 hét itt tartózkodás után is, meg azon is, hogy elmeséltem, hogy felmentünk Santisteban várába. Oda ugyanis soha senki nem megy fel, nem elég szép, nem elég jól gondozott és balesetveszélyes is. Levonták a következtetést: ha a turistának eláruljuk, hogy van vár, akkor az bizony felmegy. És ha felmegy, akkor azt előbb-utóbb rendbe kell majd szedni, még akkor is, ha épp most nincs rá pénz. De hát nem lehet kihagyni a brossúrából.

Templomkapu Santistebanban. Hol lehet a templomkulcs?

Érdekes dolgot tudtam meg a helyi vallási életről. Itt kis közösségekbe, ún. Cofradía-kba tömörülnek az emberek. Olyanok ezek, mint a mi plébániaközösségeink, csak szorosabbak, és civil-szervezet szerűek. Tagdíjat szednek, kirándulásokat szerveznek, segédkeznek ünnepeken, és vannak falvak, ahol havonta másik Cofradía őrzi a templomkulcsot. Saját közösségi házuk van, ahol találkoznak, énekpróbát tartanak, közösségi életet élnek. És bizonyos nagy ünnepeken rendezvénysátrakat állítanak és azokban „kitelepülve” ünnepelnek. Ez Sebastián szerint a külső szemlélő számára nagyon vicces, egy hatalmas rendezvénysátor „A Jó Halál Kegyelméért Plébániaközösség” felirattal, és ha benézel, bent folyik a sör, a bor és mindenki táncol meg beszélget, a gyerekek szaladgálnak.

Egy Cofradia közösségi háza

Itt a Nagyhét a legnagyobb esemény, ezen fel is vonulnak. Először nem tudtam, mit keres a cukrászda kirakatában a sok kis csuklyás klu-klux-klánra emlékeztető figura, de már világos: ilyen szerelésben vonulnak fel a Nagyhéten. (Kár, hogy nem maradunk addig.) A Cofradíák nem egy templomhoz kötődnek, hanem egy-egy kegytárgyhoz, vagy a templomuk egy kápolnájához. Sokszor a nevüket is innen veszik. Sétálgatva a városban, minden sarkon van egy templom, de ezt már megszoktuk Spanyolországban. És tényleg, az egyes szobrok, kápolnák előtt tábla mutatja, hogy melyik Cofradía tartja rendben a kápolnát, gyűjt a felújítására stb.

Cukrászda kirakata

Sőt, olyat is láttam, ahol a kápolna bejáratánál roll-up hirdette, hogy az adott Cofradía elvitte a helyi fiatalokat Madridba, amikor ott járt a Pápa. Sebastián szerint van olyan Cofradía, amelyik a bevándorlók segítését tűzte ki célul, keresnek nekik szállást, ruhát stb. A fekete Afrikából most már ide is érkeznek, habár sokkal kevesebben, mint a parti Valenciába. Szóval ez nem egy marginális elem a helyi társadalomban, hanem egy alapvető szövet, ami rendszerezi, mederben tartja a közösségi életet. És csaknem minden utcában van egy közösségi ház vagy terem. Tagdíjaikkal gazdálkodnak, nem nagyon szorulnak leaderes segítségre. Habár akadt olyan, aki megkereste őket, mert az egész templom felújításra szorult, de erre itt más források vannak.

Ábelnek tegnap azt a feladatot adtam, hogy két kisfiúról tudja meg a nevét, akivel egy osztályba jár és még nem tudja, hogy hívják. Azzal ugrott a nyakamba suli után, hogy "Diego és San Fransisco!" Ez nagyon jellemző itt, hogy szentek és Jézus életének eseményei is keresztnevekké váltak. Vannak nők, akiket Megtestesülésnek vagy Oltáriszentségnek hívnak (idősebb korosztály), és fiúk, akiket Jézusnak, sőt Jézus Máriának. És, mint most megtudtuk, Ábel osztályába jár egy Szent Ferenc is...

Felfedeztünk egy felnőttjátszóteret: edzőgépek vannak kirakva.

És még valami: a spanyolok (és az olaszok is) odavannak a Betlehemekért. Mostanra már lebontották őket, de itt nemcsak a templomokban, hanem tereken, utcákon, sőt még a tenger vízébe is Betlehemet állítottak. De olyanokat ám, amiben malomkereket forgat meg a víz és összegyűlik egy kis tóban, vagy emberek verik bottal az olívafákról a bogyót és a pék tolja be a kenyeret a kemencébe. Szóval apró kis emberkék mozognak, sürögnek-forognak, lehetőleg Krisztus-korabeli ruhában. Egyszer (még 8 évvel ezelőtt) voltunk egy vásárban, ahol Betlehemhez való figugárak árultak. Minden méretarányhoz külön stand volt (kódokban beszéltek, volt aki 1:20-as, más 1:30-as bábukat árult.) Vagyis egy-egy kézműves egyféle méretarányú figurákat készített és árult. És a mindenféle pásztor, paraszt és kézműves mellett a Betlehem kötelező rész a "cagante", vagyis egy figura, aki éppen kakil... Az alábbi fotókat különösen Milán figyelmébe ajánlom.