A királyok érkezése és olívaszüret

Megérkeztünk Úbedába, ahol nagyon kedvesen fogadtak házigazdáink, Cecilia és Sebastián. Egy nagy régi udvarházban laknak, a belvárosban. A „nagy” 700 négyzetmétert jelent, a „régi” pedig középkorit… Elmondásuk szerint 16 évvel ezelőtt volt egy időszak, amikor mindenki elfelé akart a városból menni. Ezt a gyönyörű házat akkor a 82 négyzetméteres madridi lakásuk áráért kapták meg – ma a tízszeresét éri.

Traktorpótkocsi-trónszekéren érkeznek a királyok

 

A pénteki nap itt nemzeti ünnep, jönnek a három királyok. Itt ilyenkor ajándékoznak, nem karácsonykor, így hát előtte van a nagy bevásárlási szezon, a „giftrush”, ahogy Gusztival magunk között hívjuk. A három királyok napja szünnap, minden zárva van, de persze az ünneplést előtte való nap tartják (így már akkor is csak félgőzzel dolgoznak). Ezen az estén ünnepélyes keretek között vonulnak be a városba a királyok. Nemcsak hárman, Boldizsárból speciel egy egész falkányi jött. Traktor pótkocsik alakulnak a legdíszesebb trónszékekké; törpék, apródok és állatok kísérik a menetet. És a trónokról marékszámra szórják a cukorkákat, amit a gyerekek zacskókba gyűjtenek. Nagyokat és kicsiket egyaránt elkap a gyűjtési láz, egyre csak szedik a cukorkákat. A kutyakakis, mocskos, foltos utcakőről…. Ha ezt a fesztivált a Hoffnertibi szervezte volna, akkor a nyugodt reggeli órákban végigküldött volna a felvonulási útvonalon egy járdamosó különítményt, extragázsival az extra tisztaságért… és a felvonulás alatt embert rendelt volna minden John Deer traktor elé, ami a szűk utcákban a tengernyi gyerek között próbálta vontatni ünnepi rakományát, hogy véletlen se kerülhessen kisgyerek a csótányropogtató kerekek alá. Hoffnertibi hiányában azonban mindez elmaradt…

Apródok szórják a cukorkát a nép közé

Olívabogyó szüretelésének a szezonja van. Nagy szerencsénk van: Sebastian apai öröksége egy kis birtok, 160 fával. És ezen a hétvégén szedik – meghívott, hogy nézzük meg. Egy 5 fős brigád szedi le, kézi rázógéppel, ami a nagyobb ágakat egyesével megrázza, aztán hosszú botokkal verik le a maradékot. A leterített hálón gyűlnek a bogyók, utánfutóra rakják és még aznap elviszik a szövetkezetbe, ahol azonnal feldolgozzák. A szövetkezetbe is magával vitt – az volt a legtanulságosabb. Vagyis inkább az út, mert akkor már vége volt a nagy munkának, örömmel mesélt az egészről.

Kézi rázógéppel áganként rázzák a fát.

Aztán botokkal verik le a maradékot

 

Hogy ezt a birtokot az ükapja hagyta a családra, de neki 16 gyereke volt, szóval sokfelé osztódott az örökség. Magának is négy testvére van, képzelhetjük. És itt kezdte Sebastian az életét, az egyik hegyi kis házban. Az iskolába szamárháton kellett leereszkedni a völgybe, két gyerek ült egy szamáron. Mikor odaértek, kikötötték a szamarat az iskola elé, ahol már egy sor szamár volt kikötve. Egy napon egy autóbusz húzott el az iskola előtt, amitől a húga úgy megijedt, hogy sírva szaladt fel a hegyek közé – hát ilyen volt itt az élet úgy 50 éve.

Ami nem fér fel az utánfutóra, azt zsákokba rakják.

De most nem ilyen. Minden talpalatnyi földön olívafa van, a hagyományosan „száraz” kultúrát ma öntözik és műtrágyázzák, a fák alját gyomirtózzák. Mert termésmennyiséghez van kötve a támogatás, hát a legtöbbet kell kihozni belőle. Az olíva öntözés nélkül alternál: az egyik évben jó a termés, a másik év pihenő. Öntözve viszont egyenletes, minden év egyaránt jó. A több termés több tápanyagot kíván, hát műtrágyázni kell. És a lehulló szemekre is szükség van, hát gyomirtóval tartják tisztán az alját. És mivel síkság nincs, csak hegy van, a hegyen termesztik…. Sebastian csodabogár, „ecologista hippi”, ahogy a testvére nevezte. Mert teraszokat alakított ki az 500 éves fák között, sövénnyel vette körül az olíváskertet, nem használ gyomirtót és műtrágyát: állatok végzik ezeket a funkciókat. A tyúkok kapirgálnak, csipegetnek, a lovak trágyát termelnek. És a teraszok miatt nem lehet bemenni többé traktorral – de már nem is kell. Mikor belefogott, mindenki a fejét fogta: tönkreteszi az olíváskertet! Most meg az idős szülei is idejönnek pihenni és hűsölni nyáron, az olíván kívül gyümölcsfák és árnyékot adó díszfák veszik körül a régi vasúti talpfákból épített hegyi kis házat. Saját forrás bugyog a ház fölött, a vizet hűs vizű medencében duzzasztják fel. A szomszédos darab a bátyjának jutott, aki maradt a „rendes” termelésnél, traktorok, műtrágya és gyomirtó…. És nem hoznak a fái több termést, mint Sebastiánéi.

Íme, a termés

Izgalmas volt a szövetkezet: ez egy olyan olajütő, ahol ökológiai termesztésből való bogyókat is átvesznek. A bio-olíváért majd a duplája fizetség jár, de évente ellenőrzik a birtokot, mintát vesznek, kielemzik. Viszont nem követelmény a nem bio ültetvényektől való távolság: a közvetlen szomszéd már gyomirtóz és műtrágyáz…

A szövetkezetben le kell borítani az utánfutót, és szállítószalagok viszik feldolgozni a bogyókat.

És a szövetkezet is érdekesen áll ehhez a bio dologhoz: az ember azt hinné, hogy aki ezzel foglalkozik, az elkötelezett a környezet és egyéb „jó célok” mellett, de a szövetkezet épülete körbe van véve építkezési sitt- és szeméthalmokkal, és a mázsamester irodájában több a pucér nős naptár, mint a keszthelyi autószerelőjében. Házigazdánk szóvá is teszi – sőt le is fényképezi az irodát. Szerinte a képeknek legalább fele lehetne férfiakról, ha már semmiképpen se akarnak megszabadulni a naptáraktól, hogy mindenkinek legyen ízlése szerint…. a tréfát félretéve, valóban botrányosak a fotók, szerintem se férnek meg a bio-öko ideológiával. Vagy csak mi tesszük túl magasra a mércét...

Mai rejtvényünk: Mi látható a képen?

A, Olívaszedő munkás fürdővize este.

B, Sziklafal háromszoros optikai zoom-mal fotózva. 

C, 500 éves olívafa kérge.

A helyes megfejtéseket a a bloghoz írt megjegyzések formájában várjuk. Az első helyes megfejtő jutalma egy maréknyi a királyok által szétszórt cukorkából.