Sokáig vártam ezzel a poszttal, pedig ami idehozott bennünket, az a
területi minőségi védjegy. Ha csak így kimondom, akkor semmi különös, logókból
és védjegyekből már Dunát lehet rekeszteni, és mégsem…
Először azt hittem, hogy a
védjegy egy a sok projekt között, de nem. A védjegy mindenütt ott van. Erre
épül a helyi fejlesztési stratégia, ehhez kötődnek a támogatások. A védjegy itt maga a
vidékfejlesztés.
Azt már régen tudjuk, hogy a pénz
vékony szétkenése támogatások formájában egyáltalán nem hatékony. Talán segít a
túlélésben, de az előrelépésben? Olyan dolgokat kellene támogatni, amik
példaértékűek, összefogásra ösztönöznek, önmagukban hordozzák a folyamatos
fejlődést. Jók, nyilvánosak, megmutathatóak. És az is igaz, hogy a támogatási
rendszer egyedül nem alkalmas az ilyen projektek kiválasztására – nem
részletezem most, hogy miért, de bebizonyította már a többször megreformált
pontozási szisztéma, hogy a rangsorállítás és a rangsor alapján való döntés
ellentétes a vidéket összefogáson alapuló fejlődésre ösztönzéssel – az amúgy is
rokoni kapcsolatokkal, hiedelmekkel és előítéletekkel terhelt vidéken inkább
versenyt és rivalizálást generál, mint előrenéző békét.
Ebben a spanyol térségben csak az kaphat
támogatást, aki bevezeti a védjegyet. És pont. Ez egy sarkalatos eleme a
stratégiának, amiből nem engednek - akkor borulna minden eddigi erőfeszítés.
Feltéve persze, hogy az adott szektorban már létezik a védjegy odaítélésének
szabályrendszere. Ezért viszont dolgozni kell, szabályzatokat létrehozni,
szektorokra alkalmazni, vállalkozásokat ellenőrizni, bizottságokat összehívni,
azokban ülésezni és dolgozni, sokat dolgozni…
![]() |
| Porosodó mintadarab: a versenyek trófeáit is helyi vállalkozók készítik, ha lehetséges. |
(Ez az eljárás nem hasonlít a magyar ügyfélkapus monitoring rendszerhez, ahová két heti izzadás után lehet belépni, és bent a személyre szabott 10 szupertitkos kérdés jó része nem értelmezhető vagy nem releváns a vállalkozóra. Mikor ezt elmeséltem itt, kinevettek, és azt mondták, hogy ezt egy vállalkozó se töltené ki ebben az országban.) Tehát ötévenként újra konzultálni kell a szaktanácsadóval, aki kérdéseket tesz fel, ajánlásokat
fogalmaz meg, piaci tendenciákra figyelmeztet. Egy normális világban ennek csengőpengőben
mérik az árát, mert értékes.
![]() |
| A védjegyet mutató plakett a vállalkozás falán. |
A vállalkozó első haszna maga a szaktanácsadás, amit magától valószínűleg nem jutna
eszébe kérni ill. venni. (Ez egy nagyon rurális vidék, a miénknél sokkal
rurálisabb és agráriusabb.) Ezért eddig nem kellett fizetnie, de ez
valószínűleg változni fog, mert a csoport nem állhatja a végtelenségig a
szaktanácsadás költségét. A második
haszna az, hogy el tudja adni a termékét. Több vállalkozóval is beszéltünk,
és egyöntetűen azt mondják, hogy nem tudják drágábban adni a védjegyes terméket vagy
szolgáltatást, mint a többiek. Viszont az övéket akkor is veszik, amikor a
többiekét nem – mert jók. És azért jók, mert megfogadták a szaktanácsadók
tanácsait.
Azok a vállalkozók profitálnak
igazán a védjegyesek közül, akik maguk is a minőség iránt elkötelezettek, személyiségükben. Akik a legjobban
akarják csinálni, a legjobbat akarják főzni, és megteszik az ehhez szükséges
erőfeszítéseket. Nekik egy plusz segítség az ugyanilyen szemléletű
szaktanácsadás. Akik kevésbé elkötelezettek, azok azért örülnek, mert a védjegy mellett megkapják
a támogatást.
![]() |
| Védjegyes címkét nyomó gép a Condadoliva-nál. Közben egyetemisták isszák a vállalkozó szavait. |
És persze az érem másik oldala: a leader
csoportnak sem mindegy, hogy a vállalkozások, akiket tol maga előtt, és akiknek
a cégérét a saját zászlajára tűzi, azokban biztos lehet-e, hogy közben nem
lesznek sajtóban felkapott környezetszennyezők vagy adócsalás és feketemunka
miatt megbüntetett negatív előjellel felcimkézett elemek – mert akkor megette a
fene az összes erőfeszítést. És a csoport munkatársai jó célért nagyon sokat és
kreatívan tudnak dolgozni, de ehhez biztosnak kell lenniük benne, hogy érdemes.
A védjegyre épülnek az csoport más tevékenységei: az együttműködési projektek (más csoportoknak is megtanítják, hogy hogyan kell létrehozni), a marketingakciók, a vásárokon való (részben amúgy is kötelező) megjelenések. A fiatalok számára szervezett, a vállalkozói létet megszerettető projektekben az ifjúságot a védjegyes vállalkozókhoz viszik, példának állítva őket.
A védjegyre épülnek az csoport más tevékenységei: az együttműködési projektek (más csoportoknak is megtanítják, hogy hogyan kell létrehozni), a marketingakciók, a vásárokon való (részben amúgy is kötelező) megjelenések. A fiatalok számára szervezett, a vállalkozói létet megszerettető projektekben az ifjúságot a védjegyes vállalkozókhoz viszik, példának állítva őket.
![]() |
| Ilyen oklevelet kaptak a vállalkozók, a február 24-i vállalkozói esten. |
Azt tanultam valamikor az egyetemen,
hogy kétféle versenyben mozognak a piaci szereplők: az árleszorító minőségrontó
spirálban véres könyökkel harcolnak az ár-érzékeny fogyasztókért fillérenként
lejjebb szorítva az árat; vagy a magas minőség, környezetéért és térségéért felelős
gazdálkodás mellett elkötelezve, magukat jól látható módon megkülönböztetve és
a szolgáltatásukhoz tartozó árat megkérve versenyeznek egymással a jobb és még
jobb termékek és szolgáltatások kialakításában az erre vágyó fogyasztókért.
A védjegy ebben a térségben maga a
stratégia: a térséget a minőségi termelés irányába terelni, és ebből nem
engedni – ez a stratégia.
A minőség sokszor apróságokat
jelent: hogy a vidéki hotel teraszára nem fúj és csöpög oda a szobákat hűsen
tartó légkondi kültéri egysége; hogy a falusi turisztikai szálláshelyet is
naponta kitakarítják a vendég távollétében; hogy energiatakarékosra cserélik az
olívaüzem izzóit. (Ilyen tanácsokat kaptak ugyanis azok a vállalkozók a szaktanácsadóktól, akikkel mi beszéltünk.) Máskor nagyobb
változások is szükségesek: nem dolgozhat bejelentetlen feketemunkás az étterem
konyháján, vagy el kell tüntetni a játékautomatát a bárból. (Ez már jobban fájt a tulajdonosnak.) De ennél sokkal
többet is képes a személyében a
minőség iránt elkötelezett vállalkozó saját ötlettől vezérelve megtenni: találkoztunk olyannal, aki az
éves nyereségének 15%-át minden szezon végén elosztja az alkalmazottak között,
és olyannal is, aki az éttermében a helyi pékkel saját recept alapján süttetett
kenyeret ad, mert a hétköznapit nem tartja elég jónak. (Tényleg rossz a kenyér,
mellesleg. Mikor az első hét végén kérdezték az itteniek, hogy hogy érzem
magam, annyit tudtam csak felelni, hogy nem tudom megenni a kenyeret.)
A kihívás tehát nem az, hogy
felépüljön egy épület, kibővüljön egy vállalkozás és induljon egy másik, a
kihívás a szemlélet megváltoztatásában van. Minden vállalkozót, aki valamilyen kapcsolatban van a leader csoporttal (támogatást kapott, ő maga támogatott valamilyen eseményt vagy fogadott csoportot), meghívtak pénteken este egy ünnepi vacsorára. Egyesével oklevelet kaptak, kint volt a sajtó, és a néhány vállalkozó bemutatta a vállalkozását is. Elismerik az erőfeszítéseiket...
A védjegyet itt a térség nemesi múltjához kötötték: egyetlen grófság volt valamikor. A nemesség itt is finomsággal, kultúrával, gazdagsággal kötődik össze az emberek fejében, és úgy gondolták, hogy ez az a szó, amivel az egész térség azonosulni tud. A plaketteken és címkéken látható jelmondat lefordítva: "Jaén Grófság. A minőségi térség." Mert ugye ennek a területnek a vállalkozói viselik, a térség értékeit és érdekeit szem előtt tartva.
A védjegyet itt a térség nemesi múltjához kötötték: egyetlen grófság volt valamikor. A nemesség itt is finomsággal, kultúrával, gazdagsággal kötődik össze az emberek fejében, és úgy gondolták, hogy ez az a szó, amivel az egész térség azonosulni tud. A plaketteken és címkéken látható jelmondat lefordítva: "Jaén Grófság. A minőségi térség." Mert ugye ennek a területnek a vállalkozói viselik, a térség értékeit és érdekeit szem előtt tartva.
![]() |
| Csoportkép helyi vállalkozókkal. |










































