A védjegyről

Sokáig vártam ezzel a poszttal, pedig ami idehozott bennünket, az a területi minőségi védjegy. Ha csak így kimondom, akkor semmi különös, logókból és védjegyekből már Dunát lehet rekeszteni, és mégsem…

Először azt hittem, hogy a védjegy egy a sok projekt között, de nem. A védjegy mindenütt ott van. Erre épül a helyi fejlesztési  stratégia, ehhez kötődnek a támogatások. A védjegy itt maga a vidékfejlesztés.

Azt már régen tudjuk, hogy a pénz vékony szétkenése támogatások formájában egyáltalán nem hatékony. Talán segít a túlélésben, de az előrelépésben? Olyan dolgokat kellene támogatni, amik példaértékűek, összefogásra ösztönöznek, önmagukban hordozzák a folyamatos fejlődést. Jók, nyilvánosak, megmutathatóak. És az is igaz, hogy a támogatási rendszer egyedül nem alkalmas az ilyen projektek kiválasztására – nem részletezem most, hogy miért, de bebizonyította már a többször megreformált pontozási szisztéma, hogy a rangsorállítás és a rangsor alapján való döntés ellentétes a vidéket összefogáson alapuló fejlődésre ösztönzéssel – az amúgy is rokoni kapcsolatokkal, hiedelmekkel és előítéletekkel terhelt vidéken inkább versenyt és rivalizálást generál, mint előrenéző békét.

Ebben a spanyol térségben csak az kaphat támogatást, aki bevezeti a védjegyet. És pont. Ez egy sarkalatos eleme a stratégiának, amiből nem engednek - akkor borulna minden eddigi erőfeszítés. Feltéve persze, hogy az adott szektorban már létezik a védjegy odaítélésének szabályrendszere. Ezért viszont dolgozni kell, szabályzatokat létrehozni, szektorokra alkalmazni, vállalkozásokat ellenőrizni, bizottságokat összehívni, azokban ülésezni és dolgozni, sokat dolgozni…

Porosodó mintadarab: a versenyek trófeáit is helyi
vállalkozók készítik,  ha lehetséges.

Az kaphatja meg a védjegyet, akinek a terméke vagy szolgáltatása elér egy bizonyos minőséget és akinek a vállalkozása egy bizonyos színvonalon gazdálkodik. Az előbbit a szektoriális szabályzatok rögzítik (mert az asztal minősége nem mérhető az olívaolaj minőségének kritériumaival), az utóbbit pedig a mindenkire egységes társadalmi felelősségvállalásról szóló szabályzat. Mindkettő egyformán fontos. De még fontosabb, hogy nem hagyják magára a vállalkozót azzal, hogy ennek feleljen meg, 200 oldal, van rá két hete, hanem mellé adnak egy szaktanácsadót, aki végignézi a gazdálkodásukat, épületeiket, terveiket és céljaikat, és abban is segít, hogy hogyan feleljenek meg. És aminek meg kell felelniük, az nem más, mint a jelenkor kihívásai, amit maguktól nem biztos, hogy meglátnának. Mivel ez még a tervezéskor, a támogatás igénylése előtt történik, ez biztosítja, hogy valóban jó pályázatokat adjanak be a térségben.

És később sem lehet elbújni: akinek védjegye van, az ötévente megújítja, és akkor megint alkalom van megnézni, hogy mit ért el 5 év alatt, merre fejlődhetne még tovább, a vállalkozónak alkalma van konzultálni valakivel, aki nem rivális és távolabb lát a település végét jelző táblánál.

(Ez az eljárás nem hasonlít a magyar ügyfélkapus monitoring rendszerhez, ahová két heti izzadás után lehet belépni, és bent a személyre szabott 10 szupertitkos kérdés jó része nem értelmezhető vagy nem releváns a vállalkozóra. Mikor ezt elmeséltem itt, kinevettek, és azt mondták, hogy ezt egy vállalkozó se töltené ki ebben az országban.) Tehát ötévenként újra konzultálni kell a szaktanácsadóval, aki kérdéseket tesz fel, ajánlásokat fogalmaz meg, piaci tendenciákra figyelmeztet. Egy normális világban ennek csengőpengőben mérik az árát, mert értékes.

A védjegyet mutató plakett a vállalkozás falán.

A vállalkozó első haszna maga a szaktanácsadás, amit magától valószínűleg nem jutna eszébe kérni ill. venni. (Ez egy nagyon rurális vidék, a miénknél sokkal rurálisabb és agráriusabb.) Ezért eddig nem kellett fizetnie, de ez valószínűleg változni fog, mert a csoport nem állhatja a végtelenségig a szaktanácsadás költségét. A második haszna az, hogy el tudja adni a termékét. Több vállalkozóval is beszéltünk, és egyöntetűen azt mondják, hogy nem tudják drágábban adni a védjegyes terméket vagy szolgáltatást, mint a többiek. Viszont az övéket akkor is veszik, amikor a többiekét nem – mert jók. És azért jók, mert megfogadták a szaktanácsadók tanácsait.

Azok a vállalkozók profitálnak igazán a védjegyesek közül, akik maguk is a minőség iránt elkötelezettek, személyiségükben. Akik a legjobban akarják csinálni, a legjobbat akarják főzni, és megteszik az ehhez szükséges erőfeszítéseket. Nekik egy plusz segítség az ugyanilyen szemléletű szaktanácsadás. Akik kevésbé elkötelezettek, azok azért örülnek, mert  a védjegy mellett megkapják a támogatást.

Védjegyes címkét nyomó gép a Condadoliva-nál.
Közben egyetemisták isszák a vállalkozó szavait.

Hogy a leader csoport a vállára veszi  a védjegyeseket és reklámozza, csoportokat hoz Magyarországról és Japánból, áruházi reklámakciókba emeli be őket, vagy standot kapnak a nagy madridi helyi termék vásárokon; hogy bekerülnek katalógusokba és kóstoltatják a termékeiket a Corte Ingles nevű előkelő áruházláncban, és épp most webáruházat szerveznek, az a hab a tortán. A haszna nem mérhető, de amúgy elérhetetlen lehetőségekhez jutnak vele.

És persze az érem másik oldala: a leader csoportnak sem mindegy, hogy a vállalkozások, akiket tol maga előtt, és akiknek a cégérét a saját zászlajára tűzi, azokban biztos lehet-e, hogy közben nem lesznek sajtóban felkapott környezetszennyezők vagy adócsalás és feketemunka miatt megbüntetett negatív előjellel felcimkézett elemek – mert akkor megette a fene az összes erőfeszítést. És a csoport munkatársai jó célért nagyon sokat és kreatívan tudnak dolgozni, de ehhez biztosnak kell lenniük benne, hogy érdemes.

A védjegyre épülnek az csoport más tevékenységei: az együttműködési projektek (más csoportoknak is megtanítják, hogy hogyan kell létrehozni), a marketingakciók, a vásárokon való (részben amúgy is kötelező) megjelenések. A fiatalok számára szervezett, a vállalkozói létet megszerettető projektekben az ifjúságot a védjegyes vállalkozókhoz viszik, példának állítva őket.

Ilyen oklevelet kaptak a vállalkozók,
a február 24-i vállalkozói esten.

Azt tanultam valamikor az egyetemen, hogy kétféle versenyben mozognak a piaci szereplők: az árleszorító minőségrontó spirálban véres könyökkel harcolnak az ár-érzékeny fogyasztókért fillérenként lejjebb szorítva az árat; vagy a magas minőség, környezetéért és térségéért felelős gazdálkodás mellett elkötelezve, magukat jól látható módon megkülönböztetve és a szolgáltatásukhoz tartozó árat megkérve versenyeznek egymással a jobb és még jobb termékek és szolgáltatások kialakításában az erre vágyó fogyasztókért.

A védjegy ebben a térségben maga a stratégia: a térséget a minőségi termelés irányába terelni, és ebből nem engedni – ez a stratégia.

A minőség sokszor apróságokat jelent: hogy a vidéki hotel teraszára nem fúj és csöpög oda a szobákat hűsen tartó légkondi kültéri egysége; hogy a falusi turisztikai szálláshelyet is naponta kitakarítják a vendég távollétében; hogy energiatakarékosra cserélik az olívaüzem izzóit. (Ilyen tanácsokat kaptak ugyanis azok a vállalkozók  a szaktanácsadóktól, akikkel mi beszéltünk.) Máskor nagyobb változások is szükségesek: nem dolgozhat bejelentetlen feketemunkás az étterem konyháján, vagy el kell tüntetni a játékautomatát a bárból.  (Ez már jobban fájt a tulajdonosnak.) De ennél sokkal többet is képes a személyében a minőség iránt elkötelezett vállalkozó saját ötlettől vezérelve megtenni: találkoztunk olyannal, aki az éves nyereségének 15%-át minden szezon végén elosztja az alkalmazottak között, és olyannal is, aki az éttermében a helyi pékkel saját recept alapján süttetett kenyeret ad, mert a hétköznapit nem tartja elég jónak. (Tényleg rossz a kenyér, mellesleg. Mikor az első hét végén kérdezték az itteniek, hogy hogy érzem magam, annyit tudtam csak felelni, hogy nem tudom megenni a kenyeret.)

A kihívás tehát nem az, hogy felépüljön egy épület, kibővüljön egy vállalkozás és induljon egy másik, a kihívás a szemlélet megváltoztatásában van. Minden vállalkozót, aki valamilyen kapcsolatban van a leader csoporttal (támogatást kapott, ő maga támogatott valamilyen eseményt vagy fogadott csoportot), meghívtak pénteken este egy ünnepi vacsorára. Egyesével oklevelet kaptak, kint volt a sajtó, és a néhány vállalkozó bemutatta a vállalkozását is. Elismerik az erőfeszítéseiket...

A védjegyet itt a térség nemesi múltjához kötötték: egyetlen grófság volt valamikor. A nemesség itt is finomsággal, kultúrával, gazdagsággal kötődik össze az emberek fejében, és úgy gondolták, hogy ez az a szó, amivel az egész térség azonosulni tud. A plaketteken és címkéken látható jelmondat lefordítva: "Jaén Grófság. A minőségi térség." Mert ugye ennek a területnek a vállalkozói viselik, a térség értékeit és érdekeit szem előtt tartva.

Csoportkép  helyi vállalkozókkal.