A nők harca

Egy korábbi posztban már említettük, hogy Spanyolországban nem egészen olyan a nők helyzete, mint nálunk. Az itteni leader csoportnak van egy projektje „A nők harca a XX. században a Condado térségében” címmel.

Ebben összegyűjtenek egy kiállítási anyagot a 20. század spanyol nőtőrténetéről, és a Condadoban élő nőkről. Az alapötlet egy korábbi kiállításból jön, ami 5 évig járt körbe és 80 középiskolában megfordult.

Nők a gyűlésen

A gyűjtési folyamat a vége felé közeledik, tegnap egy olyan megbeszélés volt, ahová az összes közreműködő nőszervezetet meghívták, hogy végignézzék az összegyűlt anyagokat, és még kiegészítsék, kijavítgassák, ha szükséges. Nagyon fontos, hogy maguk a nőszervezetek tagjai gyűjtsék össze a dokumentumokat és fotókat – dolgozzák fel a saját történetüket.

  

A kiállítás 30 panelből (roll-up-ból) fog állni. Időrendben mennek végig, összegyűjtötték a helyi bábák arcképcsarnokát. Hihetetlenül sokat tanultam ezen az estén a spanyol történelemről. Olyan dolgokat, amik nem derülnek ki egy turistaúton…

Egy asztalnál 8 faluból.

Előkerült egy dokumentum, egy 1923-as tanítónő munkaszerződése. Ilyen pontokat tartalmazott: „A tanárnő nem mehet férjhez. Amint férjhez megy, jelen munkaszerződés megszűnik.   Este 8 és reggel 6 között tartózkodjon otthon, hacsak nincs iskolai elfoglaltsága. Nem sétálgathat az utcán férfitársaságban. Semmilyen okkal sem hagyhatja el a várost, csak külön engedéllyel. Nem cigarettázhat. Amint cigarettázáson érik, jelen munkaszerződés automatikusan megszűnik. Nem utazhat férfitársaságban autómobilon, hacsak nem az édesapjával vagy a bátyjával. Legalább két alsószoknyát kell hordania. Nem festheti a haját…..Nem hordhat feltűnő színű ruhákat. … nem festheti az arcát, nem rúzsozhatja az ajkait…..stb” Valaki egyből fel is szólalt, hogy nem vicc-e ez véletlenül? Mert mintha az interneten látott volna hasonlót.  És akkor hirtelen mindannyian egyszerre kezdtek beszélni, olyan lett a terem, mint egy hangyaboly.  Valaki bizonygatta, hogy az anyukája tanárnő volt és 1924-ben férjhez ment, mégis tanár maradhatott. Más meg, hogy az egyes iskoláknak volt annyi saját autonómiájuk, hogy eldönthessék, mi kerül a tanár munkaszerződésébe. Mivel csak fénymásolatot kaptak a dokumentumról, elhatározták, hogy előkerítik az eredetit.

Itt 1932-ben született törvény a polgári házasság (és a válás) engedélyezéséről. Csak néhány évig volt érvényben, de összegyűjtötték a házasságleveleket ebből az időszakból. Választójogot 1931-ben kaptak a nők, és ’33-ban szavaztak először. ’36-ban engedélyezték a fogamzásgátlók használatát.

Aztán jött a polgárháború és a Franco-diktatúra….

A diktatúra alatt aztán kivétel nélkül visszaszorították ezeket a vívmányokat, megszüntették a koedukált iskolákat és a nők nagykorúsági korhatárát 25 évre emelték. A munkanélküliség csökkentése érdekében az asszonyokat a háztartásba parancsolták.  - Ez az időszak hosszan tartott és nagyon mély nyomokat hagyott a társadalomban, sok nőnek ma is lelkiismeret furdalása van azért, mert dolgozik, vagy, csak mert elmegy hazulról pl. egy nőszervezeti ülésre.

1937-ben megalakult a „szociális szolgálat”, ami a férfiak katonai szolgálatához volt hasonló. 1937-77 között mintegy 3 millió nő vett részt rajta. Azt gyakorolták, hogy hogyan legyenek jó anyák, ápolják beteg családtagjaikat, támogassák férjeiket. A jelenlevők egybehangzó állítása szerint enélkül nem kapták meg a lányok a középiskolai bizonyítványt. A mellettem ülő idős néni is elvégezte…

A házas nők munkába állását törvény tiltotta, vagy ahogy akkor fogalmaztak: „megszabadította  a házas nőket a gyári és üzemi munkától”. Az özvegyeknek azonban muszáj volt dolgozniuk, mert nem kaptak állami juttatást. Mivel nem mehettek a gyárakba, a legkeményebb mezei munkákat is elvállalták, egy napszámosnő fizetése épp a fele volt egy napszámosénak.

A lányokat más könyvekből és teljesen másképp nevelték, mint a fiúkat.

A jól nevelt leány. Kézikönyv anyáknak.

A hatvanas években lazulni kezdtek a szabályok, a lányok egyre tovább jártak iskolába, és a gazdasági válság miatt egyre inkább dolgozni kezdtek, leginkább vállalkozóként. Sok szép példát találtak a térségben: nők, akik pékséget nyitottak vagy boltot üzemeltettek, még hentes is akadt közöttük.

Aztán áttekintették a divat változását a múlt században, helyi nők fotóival illusztrálva. Megtudtam többek között, hogy a 19. század végén nem volt szabad a bokának látszania, a 10-es években viszont már a lábszár néhány centimétere is kivillanhatott. A további évtizedekben a női divat párhuzamot mutatott a nők társadalmi lehetőségeivel: azokban az időszakokban, amikor dolgozhattak, praktikusabb viseleteket hordtak. Azért a hatvanas években itt is miniszoknya volt a divat és a nyolcvanasban trapéznadrág.

Aztán a hirdetések világán mentünk végig, az ötvenes évek hirdetései mindig tudnak újat mondani… kitérő következett a mai hirdetések felé: ahol egy jó nővel bármit el lehet adni, még egy fűnyírót is…

És következtek a vívmányok, a büszkeségek. Térségi arcképcsarnok: az első polgárőrnő; az első nő, aki a falujában megszerezte a jogosítványt; az első hivatásos katonanő; az első autóbusz vezető nő; és az első nő, aki szövetkezetet vezetett… így jutottunk el a jelenkorig, a helyi képviselőtestületek fotóiig, és a térség egyetlen női polgármesteréig.

Végül macsiszta viccek gyűjteménye következett, amiket a nőszervezetek gyűjtöttek össze. A csoportnál Maria Ángeles koordinálja a programot, maga jogot végzett és esélyegyenlőségi tanácsadóként is dolgozott korábban.