A nagy utazás: Raszta haj és tornacipő

Nagy a forgalom az ASODECO-nál: alig ment el a magyarok hada, már érkezett is egy adag egyetemista. Ők egy nemzetközi masters kurzus résztvevői, agro-ökológiát tanulnak Baezaban 3 hónapig, és a kurzusnak van egy vidékfejlesztési része is. Az első hónap az osztályteremben telt, első tanulmányútjuk az ASODECO-hoz vezetett.

Az Arteoliva-nal.

Jólesett a sok belvárosi elegáns ember után megint raszta hajat, kötött sapkát, tornacipőt és baseball sapkát látni az egyetemistákon, bár inkább felnőttek voltak, akik ebben a témában dolgoznak, és kihasználták a lehetőséget, hogy intenzív körülmények között szerezzenek diplomát a szakmájukban.

Bár csak fél napjuk volt itt, nem fogták vissza a kérdéseiket. A kiejtésük és a buszos beszélgetés elárulta, hogy vannak köztük olaszok, mexikóiak, brazilok, spanyolok és még egy puerto ricoi fiú is akadt. Én is tanultam tőlük: megtudtam például, hogy Mexikóban is van vidékfejlesztés, de a miénknél paternalistább, az egyetemek viszik és nem civil szervezetek. És nem annyira pénzbeli támogatásról szól, mint a vidéki vállalkozások támogató segítéséről képzéssel, információszerzéssel, szaktanácsadással, vagy éppen grafikai tervezéssel. Nálunk se lenne rossz, ha lenne a HACS-ok mellett egy ilyen vonal is – élénken él az emlékezetemben a néhány hónappal ezelőtti vesszőfutás, hogy segíteni tudjak az egyik pályázónak fejőgépet választani, vagy legalábbis találjak valakit, aki segít neki eligazodni a cégek kínálta fejőgépek paraméterei között. Az élelmiszeripari egyetem után még a minisztériumot is felhívtuk, de nem akadt olyan szakember, aki segíteni tudott volna. (Szégyelltem is magam.)

Bőszen jegyzeteltek.

Az egyetemisták felvásárolták az olajfa faragványok jórészét és elbúcsúztak. Megjegyzem, egy ilyen látogatást a munkaszervezet már a főnök távollétében is le tud zavarni, Mercedes gyakorlatilag egy személyben elkommandírozta a csapatot.

Az elektronikus újság, a Condado Ahora kicsit késve tudósított az eseményről, a cikkük itt olvasható.

Mi meg folytattuk szokásos kutakodásunkat: ezúttal a kulturális területért felelős munkatárs, Dávid került sorra. Az irodai beszélgetések alatt kiderült, hogy a „múzeum-térség”, vagyis a Territorio Museo az nem egy saját projekt, ahogyan korábban hittem, hanem a stratégia egy része. A stratégiában ugyanis benne van, hogy az önkormányzatok nem pályázhatnak akármire (3-as és 4-es tengelyben sem), hanem csak olyan látogatóközpontok kialakítására, amik megkoronázzák a térség turisztikai kínálatát, beavatva a turistát a látnivalók gyökereibe, eredetébe, felvillantva a palettát. Nem ment egyik napról a másikra, hogy az önkormányzatok egyetértsenek vele, hogy nem kapnak pénzt a főtér kicsinosítására, a templom felújítására, vagy az önkormányzat épületének tetőszigetelésére. De mire a stratégia összeállt, megvolt az egység, és már a LEADER+-t így vitték végig.

Most már mindegyik falunak van látogatóközpontja, ám nincs még mindegyik befejezve – de olyan is van, ami már pusztulásnak is indult. Az aktuális harc azért folyik, hogy a látogatóközpontok menedzsmentje egy kézben maradjon, ne az egyes önkormányzatok bajlódjanak vele. Közös marketing, közös belépőjegy, hétközi és hétvégi nyitva tartás, szakavatott vezető… nem kis feladat. De az önkormányzatok egyedül úgysem tudják üzemeltetni őket – a fejlesztésre kaptak támogatást, a fenntartásra nem. Nagyon tetszik a dolgok tárgyalásának a módja: a junta directiva, vagyis az elnökség nem szavaz. Olyan dolgokat döntenek csak el, amikben konszenzus van, vagyis teljes az egyetértés. Ha az adott döntés bárkinek az érdekét sérti, akkor azt nem hozzák meg. Az eseteket kisebb (személyes vagy kiscsoportos) megbeszéléseken előre tisztázzák a szereplőkkel, amíg nincs egyetértés, általában nem is viszik az elnökség elé az ügyet. Ha pedig ott derül ki, hogy nincs konszenzus, akkor az ügy „az asztalon marad”, addig, amíg nem tisztázódnak az érdekek, nem alakul ki egyetértés.

A vilches-i látogatóközpont (bár a helyi ásatásokról szól)
nem csak "felnőttkiállítás",
gyerekmagasságban
a gyerekek számára érthető feliratok vannak.

A látogatóközpontok közös menedzsmentje egy ilyen téma: lassan, de biztosan célhoz érnek a tárgyalások. Mivel egyetlen önkormányzat sincs abban a helyzetben, hogy alkalmazottat vegyen fel, nincs más út, mint egy cégnek kiadni a menedzsmentet. Ráadásul nem lenne elég egy alkalmazott központonként a hétvégi nyitva tartás miatt, ami viszont elengedhetetlen.

Amíg ez nem tisztázódott, addig az ASODECO-nál kell jelentkezni a látogatóközpontok megtekintésére. Ma délelőtt hármat néztünk végig Dáviddal: nem annyira a kiállított anyagra, mint a szervezés-tervezés-kialakítás módjára koncentrálva.

Az arquillos-i látogatóközpont a telepesek
érkezését mutatja be: olyan sakktábla a falu,
mint Kerekegyháza...

Éjjel van, az utcán csoportok vonulnak dobokkal, gyakorlatoznak a helyi cofradíak a nagyhétre. (Ezt egész tavasszal csinálják, hogy biztos menjen, mire eljön a Húsvét. Aki látta az itteni felvonulást, azt mondja, hogy húsvétra egészen „bepörögnek” a dobosok, akár véresre dobolt kézzel is vonulnak sok órán keresztül, a vezeklő csuklyásokkal egyetemben.)

Guszti a városvédők gyűlésén van, jöhetne már… péntek este van. Ez ugyanolyan, mint otthon: nem is lehetne eldönteni, mi a munka és mi a szabadidő. Ha jól értettem, a holnapi napra készülnek, Úbeda templomos lovagokhoz kapcsolódó emlékeiből lesz egy tematikus idegenvezetés.

Úgy két hete készülök rá, hogy megírjam, milyen az ideális Naturama koordinátor – egyik nap összeszedtük Ceciliaval, hogy milyen tulajdonságokkal kell bírnia valakinek, aki sok csoport között egyensúlyoz. De már látom, hogy ez megint nem ma lesz…