Tavasz

Nagyon régi kapuzat a sétálóutcán,
alig látható templomos elemekkel

A Lozano család nemcsak a közeli LEADER csoportot vezeti, hanem a helyi kulturális élet szervezője is. A városvédő egyesület, a „Plaza Vieja” péntek estére előadást szervezett Úbeda templomos emlékeiről, amire száznál is többen voltak kíváncsiak. Szombaton délelőtt pedig egy városi sétán mutatták be a templomos emlék-darabkákat. Furcsa ez Úbedában, hogy a középkori házak jórészét nem bontották le, csak átépítették és lemeszelték. Volt egy időszak, amikor a szép homokkő burkolatokat bevakolták és fehérre festették. Ma is látni címereket, jelképeket lemeszelve, de csak, ha jól figyel az ember. A séta célja az volt, hogy a helyi lakosságot is figyelmessé tegyék ezekre és a látható, de meg nem fejtett jelentésű értékekre. Nem sokat lehet nyíltan tudni arról, hogy mely épületek voltak a templomosok kezelésében. Ennek egyrészt az az oka, hogy amikor a pápa bűnösnek nyilvánította és kitagadta őket, akkor hozzáfűzte, hogy új érdemek szerzésével a kitagadás visszavonható, tehát mindenki, aki a templomosok elkobzott vagyonából részesült, az igyekezett elrejteni, hogy az épület honnan származik, nehogy idővel visszakérjék tőle. 

Villanyszerelés spanyol módra.

Másrészt pedig, a teljes templomos vagyonnak az egyházra kellett volna szállnia, de a helyi hatalmasságok rátették a kezüket – ez egyháztól való félelmükben ők szintén tagadták, hogy hajdan a templomosoké lett volna az adott vagyontárgy. Ráadásul a templomosok nagy könyvtára Cipruson, ahol a dokumentumaikat összegyűjtötték, leégett, tehát az írásbeli nyomok is szegényesek. Marad tehát a művészettörténészek fegyvere: a jelképek felkutatása és megfejtése. Ilyen jelképeket, a négyágú, nyolchegyű keresztet, a „Tau”-nak nevezett háromágú keresztet, a saját farkába harapó, végtelent szimbolizáló kígyót stb. több épületen is lehet találni. És minden bizonnyal a templomosok építették a nyolcszögletű bástyát, hiszen úgy 3 emelet magasságban az egyik kőbe kívülről, ahová ember nem ér fel, bele van faragva a templomos kereszt.

Tavasz

Nekem legjobban az a kapu tetszett a sétálóutcán, aminek az íve a mór időkből maradt, az egyik oldalán a megkopott Tau, a másik oldalon kőbe faragott mezőgazdasági jelenet, az ajtó fölött pedig a templomos kereszt. A mezőgazdasági jelenetnek az lehetett az értelme, hogy a templomosok a keresztes hadjáratok finanszírozói, szervezői és pénzelői voltak, Úbeda pedig, mint ma is, nagyon mezőgazdasági kisváros. A termények vásárlásával, eladásával, összegyűjtésével kapcsolatos használatban lehetett az épület.

Egy jó hír: Úbedába megjött a tavasz. A helyiek szerint csak március közepe után jön meg hivatalosan, azután itt már sosem fagy, de szerintünk már megérkezett: mindannyian megpirultunk ugyanis. És ez nagyon jó, tekintve a fűtési lehetőségek korlátozott voltát.

Háziasszonynak öltöztek.

Ezen a hétvégén Úbeda farsangot ünnepelt. Szombat este sok jelmezes gyerek és felnőtt vonult fel, voltak búvárok, malacok, rubik kockák, halottak és maffiózók, meg politikusok is.  A spanyolok nagyon tudnak nevetni magukon: még egy templomi körmentet is parodizáltak, ahol egy plüssbikát vittek és tömjénfüsttel illatosították. Meg volt egy csapat háziasszonynak öltözött fiú és lány is: ezek becsavart hajjal, „botín”-nak nevezett otthoni köntösben vonultak fel. (Tényleg így vannak otthon az asszonyok.)

Végignéztük őket a gyülekezőtől, aztán beültünk egy kocsmába sörözni. Vesztünkre a felvonulók jó része is emellett a kocsma mellett döntött, úgyhogy hamarosan mozdulni se lehetett odabent. De mi akkor már szúrogattuk a villánkra a rántott tintahal karikákat és kortyoltuk a sört. A tintahal éppen olyan, mintha egy vastagabb befőttes gumi lenne kirántva (Tóth Béla nagyokat derülne rajta), de ha citromot facsar rá az ember, akkor van azért íze. Hanem Guszti egy új sört talált rendelni, ami mellé rögtön hoztak is egy adag tapa-t, esetünkben sült krumplit. Egyik fele piros szósszal, másik fele fehér szósszal volt leöntve. Ábel rávetette magát az ismerős ételre – pedig mondtuk neki, hogy a piros szósz (salsa brava), iszonyú csípős; nem nagyon hitte, mert szemre kechupnak nézett ki. Az első falatot lenyelés helyett kiabálva köpte a tintahalas tányér közepébe, elrontva ezzel az egész vacsorát. (Agua, agua! – meglepetésünkre spanyolul kiáltott vízért.) Mindegy, megmentettük szegénykét, kapott kenyeret és vizet. Ettől lecsillapodott a tűz a szájában, megnyugodott és a maradék sült krumpliról békésen, egyesével a szalvétába törölve a fehér szószt (alíoli, vagyis fokhagymás majonéz), megvacsorázott. Hát így menjen gyerekkel kocsmázni az ember… igazuk lehet az angoloknak, akik szigorúan otthon hagyják a gyerekeket.

Szabadkőművesek?

Vasárnap Jaénbe kirándultunk – gondoltuk, hogy a provincia központját legalább egyszer látnunk kell. Elkápráztatott a katedrális és a vár, és nagyot sétáltunk a hajdani zsidó negyedben. Templomosokra kihegyezett szemünk hamar lecsapott a vágyott kő, a „piedra letrero” kicsinyített, márványból kifaragott mására egy ház homlokzatán, és érdekesnek találtuk a Vitruvian man-t ábrázoló címert is. Hiába, már megfertőződtünk…

Február van, és mint rendesen, idén is eljött apu születésnapja. Hát ezt üzenjük neki: